Frey Éva 2017-es [bekezdés]-díjas szerző hátborzongató sorsokon keresztül tárja fel az emberi lelket. Az Allegórium az alapvető értékeinkről tesz fel kérdéseket – mit jelentenek a kapcsolataink, a szerelem vagy az élet?
Az Allegórium egy szokatlan vámpírtörténet, kezdve az újragondolt teremtésmítosszal. A vámpírok történetesen a Másfélék, képességeikben az emberek felett álló faj, és már hosszú ideje tervezik, hogy átveszik a hatalmat. A történet egy baljóslatú jelenettel kezdődik, egy látomással, amit mindenki másképp lát és értelmez, és egyfajta ödipuszi zavarral próbál megfejteni. Bár ez emberi vonásnak számítana, végső soron kiderül, hogy a csoportok között ellentétek és ellenérdekek húzódnak, és végső soron a Másfélék a saját fennmaradásukért vívnak csatát.
A történet kezdetben sok szálon fut. Később minden szereplő valamiképpen kapcsolódik egymáshoz, így az emberi sorsokkal a szálak is szorosan összefonódnak. Végül az Allegórium két út mentén kísér: az egyikben Inesszát, a másikban Nadja és az egész az orosz vámpírkolónia kálváriáját ismerhetjük meg. Ezek is néhol találkoznak, hogy képet kapjunk a Másfélék gondolkodásmódjáról.
Ebben a legerősebb a szöveg. Az Allegórium jól bemutatja az emberek mentalitásától merőben eltérő és más elveket követő faj szemléletét. Végig elhittem, hogy a Másfélék egy különös faj, ridegek és önösek, a saját hitük szerint cselekednek. Ez az ellentét ember és Másfélék között folyamatos leckét ad fel az alapvető értékeinkről. Mit gondolunk a kapcsolatainkról, az életről és a szerelemről? És végső soron, különbözik ember és Másféle?
Az Allegórium több egy szokatlan vámpírtörténetnél – a regény egy virág. Lassan és óvatosan, lapról lapra tárja ki a szirmait, mutatja meg a valóját. Egészen a legvégéig vártam, hogy a teljes kép összeálljon, és megismerhessem a világot mozgató titkokat. Olvasás közben sok mindenen gondolkodtam, még több kérdésem támadt, ezért készítettem a szerzővel, Frey Évával egy rövid interjút.
A regény címadója és egyben egyik motívuma az Allegórium. Ezt a helyet leginkább a kollektív tudatalattiként tudom elképzelni. Számodra mit jelent, és miért fontos a Másféléknek?
FREY ÉVA: Minden emberben működik egy sajátos képzeletvilág, amit egyesek részletes alapossággal dolgoznak ki, másokban pedig csak felületesen létezik. A Másféléknél ez a világ nemcsak a képzelet szüleménye, hanem az előző életeik lenyomata és az intuitív álmaik gyűjtőhelye is. Igazából egy negyedik dimenzió, ahová be tudják invitálni a társaikat, és nonverbális módon képesek kommunikálni egymással, sokkal hatékonyabban, mintha szavakkal tennék.
A mesékben a vámpírt be kell hívni az otthonunkba, különben nem tudja átlépni a küszöböt. Az Allegóriumban ezen a konvención is módosítottam. Itt a „behívás” a legbensőbb valóba történő invitálást jelenti.
A regény címénél maradva: Ajándék. Megint csak sokféleképpen értelmezhető, egy gesztusként vagy tárgyként. Neked mi volt vele a szándékod?
FREY ÉVA: Az ajándék a történet elején egy kézzel fogható dolog, a végén pedig a legönzetlenebb gesztus, amiben ember részesülhet. Mindkettőt Sigur adja, aki a leginkább mentes az emberi kicsinyességtől és a hétköznapi aljasságoktól.
A tárgy végül Theresa számára válik hasznossá, Inessza viszont úgy látja, hogy ez nem más, mint a mesebeli kőlevesből az a bizonyos kődarab. A gesztus pedig... A legnemesebb szándék eredménye, de végiggondolva, vajon tényleg ajándék, vagy inkább életfogytig tartó büntetés?
Én sokat töprengtem ezen, tovább vittem a történetet a lélek síkján, és a célom az volt, hogy más is ezt tegye. Az olvasó élje bele magát a másik ember helyzetébe, gondolkozzon az ő fejével, és legyen egy kicsit empatikusabb a környezetében élők iránt.
Többször felbukkan a történetben az egyiptomi történelem, Tothmesz fáraó. Ki volt ő, és mi a jelentősége az Allegórium-univerzumban?
FREY ÉVA: A könyvben II. Thotmeszról írtam, és egy idézettel válaszolnék.
„Aranykor kezdődött, melyet ő indított el azzal, hogy jó talajra hintette a magot. Az utódai jelentették az ő testi-szellemi hagyatékát a világ számára. Dicsőség övezte életútjukat.”
Thotmesz-Grigorij jelentősége a megszállottságában rejlik, abban a törekvésben, hogy megismételje a jelenben a dicsőséges múltat. Ehhez pedig nem válogat az eszközökben és a módszerekben.
Az előző interjúban részben érintettük az egzotikus helyszíneket. Életszerűek és valóságosak. Voltál valahol, például Oroszországban vagy Finnországban? Mi segítette a világépítésed?
FREY ÉVA: Oroszországban akkor jártam, amikor még Szovjetuniónak hívták, Szentpétervárt pedig Leningrádnak. Lenyűgözött a város elképesztő mérete, a csatornái és a tenger közelsége. Vonzanak a nyílt vizek, és addig csak az Adriát láttam, ami egészen más volt, mint a Finn-öböl acélszürke vize. Csak néztem, és arra gondoltam, hogy egy karnyújtásnyira van az Északi-sark. Hátborzongató volt, hogy olyan helyen vagyok, ami nem az én megszokott világom. Számomra különleges hely ez. Amikor hozzáfogtam az íráshoz, egyértelmű volt, hogy a Másfélék nem Moszkvában, hanem Péterváron élnek.
Számos karaktert vonultatsz fel az Allegóriumban, és van ez az íróknak fájó kérdés, amit én is felteszek: ki áll hozzád a legközelebb, és miért?
FREY ÉVA: Három karakter áll hozzám közel: Theresa, mert ő az ellentétem, és Inessza, mert ő olyan, mint én – és persze Sigur. Ha választanom kell, Inessza a kedvencem.
Két szereplő látszólag teljesen kiszámíthatatlanul cselekszik, de van egy olyan érzésem, hogy ők többet értenek és látnak az Allegóriumból a többieknél. Mi a célja pontosan Igor Prikolovnak és Theresának?
FREY ÉVA: A Másfélék történetében a Római Birodalom bukása után törés következett be, a két noctivagus pedig arra törekszik, hogy visszaállítsa a régi világot, persze néhány „apró” módosítással. Theresának és Igornak elege van az emberi uralomból, de a Magiszterrel ellentétben nem direkt módon törnek a hatalomra, sőt képesek kivárni több létezésnyi időt. Ha látszólag inadekvát módon cselekednek is, az mindig a céljaikat szolgálja.
Nadja sok fejtörést okozott olvasás közben. Egyrészt az emberek deperszonalizációval magyarázzák a képességeit, másrészt önértékelési zavarral küzd, nagyravágyó és édesanyjával kiegyensúlyozatlan a kapcsolata. Mégis érdekes az út, amit végigjár, és sokat sejtető a történet vége: tervezel valamit a karakterével?
FREY ÉVA: Egyelőre nem szerepel a terveimben, mellékszereplőként gondolok rá, de ez változhat. Írás közben érdekes ötleteim támadnak, és ilyenkor megbontom a vázlat szoros keretét. A karakterében van potenciál, de most csak úgy gondolok rá, mint az észak-német csoport alapítójára.
Mi a Másfélék sorsa? Milyen jövő vár a képességeikben az emberek felett álló fajra?
FREY ÉVA: Természetesen harc, de nem katonákkal és fegyverekkel, hanem a már megszokott, konspiratív, alattomos módon.
Hihetetlen, amilyen apró részletességgel tárod fel az Allegóriumot. Mennyi idődbe telt megtervezni, aztán leírni?
FREY ÉVA: Körülbelül három hónapig terveztem a vázlatot, de ez nem jelentett napi munkát. Utána kilenc hónapig tartott megírni a történetet, itt viszont kényszerítettem magam, hogy mindennap írjak, akkor is, ha csak két-három bekezdésre futotta. Tapasztaltam már, hogy nem lehet évekig elhúzni egy regény megírását, mert szétcsúszik az egész, és az ember hajlamos a haladás helyett folyton visszaolvasgatni és a hibákat javítgatni.
Hogyan alkotod meg a szereplőket? Honnan merítetted az ihletet?
FREY ÉVA: A karaktereimet nem kell megalkotnom, mert valahol mélyen bennem élnek, és folyamatosan érnek, fejlődnek. Csak rájuk kell nyitnom egy ajtót, innentől a képzeletem arcot ad nekik.
Van néhány markáns alap-karakterem. A Magiszter a mindenkori rossz felettes jelképe, az önkényeskedő társé, a rideg apáé.
Egy másik ikonikus figurám az „elképzelt barát”. Ő ugyanaz, mint a „legideálisabb én”, tehát nagyjából az ellentétem. Ilyen a regényben Theresa, aki bátor, határozott, intelligens, és gátlások nélkül tör a céljai felé.
Inessza, a főhős komplikált lelkivilágú nő, aki nem találja a helyét az életben. Látszólag jól elboldogul, de belül folyamatos diszkomfortot él meg. Sok közös vonásunk van, ezért érzem úgy, hogy az ő karakterét tudtam a legárnyaltabban megjeleníteni. Vele szívesen kötnék barátságot, és dolgoznék együtt vele. J Tudom, hogy jól kijönnénk egymással.
Sigur, Inessza barátja testesíti meg álmaim férfiját.
Jelen van a történetben egy, számomra nagyon ellenszenves típus, és ezt két személyre osztva mutatom be. Rájuk az álságos viselkedés, az önbecsapás, a magamutogatás és a harsányság jellemző, amit ki nem állhatok.
A karakterekhez az ihletet mindig az élet adja, tálcán kínálja őket. Ezért nem kell sokat dolgoznom rajtuk.
Hogyan írsz? Mi segíti a munkádat, és neked mi vált be? Kertésznek vagy építésznek tartod magad?
FREY ÉVA: Minden kínálkozó percet ki kell használnom a kevés szabadidőmből, úgyhogy nem vagyok válogatós az idővel, helyszínnel és zavartalansággal kapcsolatban. Sajnos, reggel író típus vagyok, vagy csak lennék, de erre kevés a lehetőség. A kertész/építész kérdés érdekes, de azt hiszem, hogy én kertépítő vagyok.
Számos lehetőséget és kifejtést rejt és ígér a regény. Tervezel az Allegórium-univerzumban írni?
Igen, vannak terveim, de nem folytatást szeretnék írni, hanem önálló történeteket az Allegórium világán belül.
Köszönöm az érdekes kérdéseket!
Remélem, hogy még jobban megismerhetjük az Allegóriumot, szélesebbre nyílik, hogy további kérdéseket vessen fel önmagunkról és a világról alkotott képünkről.
Ajánlom mindenkinek, aki szeret megfeledkezni a könyvekben, a részletes háttérvilággal bíró, hátborzongató fantasy történetekben!
További elérthetőségek:
- Az Allegórium előtt – interjú Frey Évával
- Frey Éva hivatalos blogja
- Frey Éva hivatalos Facebook oldala
- [bekezdés] program
Szeretettel:
Képek forrása:
