Szeptember elseje, megkezdődött az ősz. Azt kell mondjam, elég tevékeny, munkával teli nyarat hagyok a hátam mögött. Szerencse, mert így is maradt elég időm, hogy olvassak és újabb történetekkel töltekezzem fel a nyáron. A következő cikkben néhány kedvencem közül szemezgettem.
A munka miatt rengeteg félbehagyott olvasmányom hevert parlagon, de ezeket most kivétel nélkül befejeztem. Mostanában visszatértem a fiatalfelnőtteknek szóló könyvekhez, egypár New Adult történettel ismerkedtem meg.
Az egyik ilyen Szaszkó Gabriella Pennington-testvérek sorozata. A második részének még valamikor télen nekifogtam, és most újult erővel, nyár elején nekikezdtem, és nem csalódtam. Bár Amy Forester karaktere az első könyvben nem igazán került hozzám közel, most az ő szemszögén keresztül láthatjuk a történéseket, vele azt a sok szorongást és múltban ért sérelmet, amitől elevenebbé vált számomra. Megértettem az indokait, és átéreztem a fájdalmát, egy olyan emberre emlékeztet, aki mindig ugyanabba a hibába esik bele, ezért kíváncsian várom, hogy a harmadik kötet kitér-e Amyre, hogy sikerül-e valamiféleképpen neki is feldolgoznia a Pennington-testvérekkel történt szörnyűségeket.
A másik két félbehagyott könyvem egymásnak ikertestvérei is lehetnek. Mindketten súlyos témákat taglalnak, mindkettő ifjúsági, őszinte és nyers, és annyira lírai és ízes nyelvű, hogy alig bírtam betelni a szavaikkal. Mindkettő az önbántalmazás bizonyos formáival dolgozik, és szerencse, hogy mindkettő reményt keltő véggel zárul, de sok mindent – és ezt mennyire szerettem – az olvasóra hagy, feldolgozni és átgondolni a sorokat, benne a vallomásokat.
Hogy melyik ez a két könyv? Kicsit már emlegettem nektek.
Az egyik Kathleen Glasgow debütáló, első regénye a Girl in Pieces – Lány, darabokban. Kezdjük mindjárt a borítóval. Szeretem a pasztellszíneket, a minimalista fogásokat, azt, ahogy jelképesen az egész borító történetet mesél. Itt ez látványosan megtörténik, fekete szénrajz, áthúzott, heges vonalakkal, sokat sejtető címmel. Szerintem ennél kifejezőbb már csak a tartalomleírás lehet, és ez a borító nálam – érezhetitek – telitalálat. Minden szempontból.
A tartalomról nehéz írnom, de megteszi ezt helyettem gyönyörűen az írónő. Charlie-t megértem és szeretem, de nem szánom, mert szépen lassan megtalálja azt a bizonyos sárgaköves utat, de nem azzal a hirtelenséggel, hanem ráismeréssel és bölcs élni akarással.
Ugyanezzel a finom nyelvezettel vezet minket tovább az önfeloldozás útján a Laurie Halse Anderson Jégviráglányok regénye. Ez is ifjúsági, csakhogy a falcolás mellett súlyos evési zavar is megjelenik ezeknél a sudár, fájdalmat lélegző lányoknál. A Jégviráglányokban megfordul minden, gyász és útkeresés, némi, halovány esély majd egy egészséges családi kapcsolatra, na rengeteg bűntudat. Mert a bűntudat tart vissza rengeteg mindent, és a legjobb lefordított szójáték, az élet az étel máig eszembe jut. Mert valóban, az étel megtagadásával az életet is megtagadjuk. Szerettem, hogy ez gondolat mennyire élt a sorokban, és mennyire személyes üzenetté tette számomra, csak előre, mindig egy lépéssel.
Vagy éppen két lépéssel. Ezzel a könyvvel indítottam a nyaramat, a filmen is népszerű, Rachael Lippincott jegyezte Két lépés távolsággal. Sok ehhez történetet olvastam vagy láttam éppen filmen. A Minden, minden kimondottan kedvencem, főleg a lélektani részeivel és az anya indokaival. Kíváncsian vártam, mi újat mutathat ez a történet. Először is a vége. Teljesen ki vagyok vele békülve, és esküszöm, ez a legerősebb része a regénynek. Nehéz csattanó nélkül mesélnem róla, de kielégítő és elég, és valami, némi reményt is ad. Máshogy nézve, a karakterek szerethetők, életerősek és van egy két csavar, amire naivan kevésbé számítottam, mert szívesebben odáztam volna el a fájdalmas részeket, de ettől volt folyamatos és lehetetlen, ezért hagyott nyomot.
Arról se feledkezzünk meg, hogy a nyáron jártam Sütő Fannival egy Mítoszok csatája elnevezésű rendezvényen, ahol párbajra keltek a történetmesélők, és a ringben egymásnak feszültek a mesék és mondanivalóik. Innentől kezdve, augusztusban nagyrészt újra visszatértem a mesékhez, azóta barátkozom Zalka Csenge Virág gyűjteménycsokraival, és írok és írok, mert bizony sok történet vár elmesélésre.
Azért az őszt is igyekszem olvasással kezdeni és tölteni.
Számos könyvbe fogtam bele, mint a bájos és szellemes 7esével, Szerelem illata regényekbe, A bútorok és Double Vision novelláskötetekbe. Ha ez
még nem lenne elég, akad itt még a polcomon bőven elolvasásra váró könyv, egy Embertelen vidék, Irha és bőr, Árulás csókja
és Halhatatlanok. Csak győzzem
erővel!
Nektek milyen terveitek vannak? Mivel kezdtétek az őszt?
Szeretettel:
Képek forrása:
