A decemberi Írók Egymás Között témánk nem lehetett más, mint az évértékelés. Mi is történt pontosan 2019-ben? Mi volt tanulópénz? Mi az, amit sikerült elérnem, és mi az, amit folytatni szeretnék? A lányok, Fanni, Gabi és Klári nevére kattintva olvashatjátok kinek hogyan alakult a 2019-es éve.
Ez az évértékelő különbözni fog a tavalyitól. A lányok tanácsára, valamint egy kellemes kávézós-beszélgetős évzáró találkozón ugyanis előkerült a Year Compass, a naptár és a jegyzetfüzet, és hosszú órákon való töprengés a kérdések felett, pontosan, mi történt 2019-ben?
Erről szólt az előző évem
2019 semmiképpen sem volt egy egyszerű év. 2018 novemberében, dédnagymamám elvesztésével kezdődött a
lezárások és az elengedések időszaka, és ez 2019-ben is folytatódott. Már régóta éreztem, hogy váltanom kell, végül nyáron megtettem az első lépéseket, elindítottam az egyéni vállalkozásomat. Közel négy év kellett ehhez az elhatározáshoz. Sok minden erre az útra terelt, a munkám, a hivatásom, és legfőképp az egészségem. 2018 végén jelzett a szervezetem, hogy figyelnem kell magamra. Annyi megerősítés érkezett, hogy elkezdtem jobban odafigyelni az
étkezésre, és vele bizony magamra, a szorongásomra és az egyre több, figyelmeztető pánikrohamra. Bár a környezetem támogató, a döntést nekem kellett meghoznom. Fontos ez, két okból is, mert úgy érzem, végre tettem a mentális
egészségemért, a közérzetemért, és mert gyakoroltam, nem is keveset, a nemet mondást, valamint az elengedést. Utóbbiról szólt főleg 2019.
Miután munkát és életmódot váltottam, jött a kétely, a hullámvölgy. 2019. október végétől minden lelassult, így nekem is, bármennyire szerettem volna hajtani, tenni, le kellett lassulnom. Ezt hívom a türelmi időszakomnak, amikor elkezdtem befelé fordulni. Szeptembertől jártam meditálni, családállításról hallgattam előadást, és valahogy az eddig elvesztegetett időnek hitt tévelygések bebizonyították, hogy kellettek, megérjek arra, hogy szembe kell néznem a tartós szorongással, és azzal, ami mögötte van. Nem azt mondom, megtaláltam az önmagamhoz vezető El Dorádót, de amennyire nyugtalanított, hogy a nagy sok ismeretlenes egyenletet (engem) meg kell oldanom, legalább annyira jó érzés volt ezt elengedni. Mert amikor elengedtem, jött rengeteg inger, benyomás, impulzus, ami viszont segített, hogy a komfortzónámat feszegessem.
Az első mindjárt az utazás. Szerencsésnek mondhatom 2019-et, eljutottam Gyulára (meseszép), Montenegróba és Londonba. Utóbbi kettő különösen nagy élmény volt. Egyrészt Montenegró teljesen szokatlan, kissé kaotikus a váratlan helyzetekkel, de ebben a zűrzavarban rengeteg szépség van, a várromok, a tenger, a véletlenszerű
kaktuszok, a sok macska. London szintén egy hatalmas város, teli megannyi látnivalóval. Talán a jéghegy csúcsát láttam, de annyira szerettem, biztos egyszer visszatérek Angliába.
Ha már a komfortzóna, én és az írás. 2018 nem feltétlenül az írásról szólt. A mentális leterheltség miatt minden fontosabbnak tűnt az írásnál. Egyszerűen nem szólalt meg bennem semmi, csak az üres járatok. Ez is megrémisztett. Ez ellen is tenni szerettem volna.
Az egyéni vállalkozás is kockázatot jelent, de van mellette időm, az időmet én szabom, így nyáron csak én voltam és az írás. Júliustól újra elkezdtem novellákat írni, olyannyira, hogy még mindig akad olyan, amit nem mutattam nektek, de alkalomadtán szeretnék. A novellákban az a jó, hogy merő játék az egész, egy ötoldalnyi puszta önfeledt gondolat.
Az egyik novellámat el is küldtem a Tilos az Á pályázatra, gondoltam, igazán, tényleg, semmi veszíteni valóm nincs. Amikor a Tavaszváró bekerülhetett a legjobb tízbe, tudtam, a legjobb döntést hoztam, elhagyni azt a biztonságosnak látszó komfortzónát. Így amikor novemberben türelmet gyakoroltam, írtam, nem is keveset. Visszatekintve 2019 legjobb hónapja a november volt. Egyszerűen azt éreztem, basszus, élek.
Szóval, helló, 2020, én is örülök neked, főleg, hogy megtörtént, megbuktam egy vizsgámból, és nem fájt, sőt, esküszöm, felszabadított. Végre megbuktam. Talán lehet, furcsa ennek örülni, de eddig rettegtem a bukástól, hogy valamit újra kell csinálnom, de most meg rájöttem, az elméleten kívül, az állandó határidőkön kívül van más is,
én. Én is itt vagyok. És ez tök jó.
Így visszagörgetve ezt a tetemes gondolatfolyamot, azt kell mondanom, más volt a terv. Az első dolog,
ami eszembe jutott, na majd a Year Compass alapján mindenről írok, de tudjátok, nem bánom, egyáltalán, hogy ez így sikerült, tudattalanul, különösebb kötöttségek nélkül. És hogy mik a tervek? Arról remélem, bőségesen
beszámolhatok a következő posztban.
Szeretettel:
Képek forrása:
