Az Írók egymást között lányaival töretlenül visszük tovább a bolygós kihívást. Fanni fejéből pattant ki az a remek ötlet, hogy a Sleeping at Last univerzum ihlette albumára írjunk novellákat. Ezúttal Szaturnusz történetével készültem nektek. A lányok nevére kattintva (Fanni, Gabi és Klári) a többiek novelláját is olvashatjátok.
Szaturnusz visszatérő álmában a Nap elnyelte összes gyermekét. Gyerekkora óta kísértette ez a benyomás, ahogy apjuk hiába fényesebb bárminél a világon, mégis hosszan ráborul az árnyékuk. Ez az árnyék még a Nap halála után is elérte őt. Olyannyira, hogy hiába telt el egy hét a temetés óta, az apja jelenléte mindennél erősebbé vált. Különösen azért, mert a rémálom megváltozott. Immár nem a Nap, ő falta fel valamennyi utódját.
A rémálomtól iszamós testtel riadt fel az ágyában. Először azt sem tudta, hol van, olyan fojtóan nehezedett rá a paplantakaró melege és a hideg szürkeség. Időnként hatalmas, fehér cikázás villant, következett a dörgés és a pergő eső egyre erősödő csattogása. Csak jóval később hallotta meg maga mellett a szuszogást, a felesége egyenletes légzését. Ahogy kinyújtotta felé a karját, megérezte az ágynemű egyenetlenségét, alatta megbúvó kislányát és kisfiát. Szaturnusz önkéntelenül is elmosolyodott, megértette, hogy gyerekei éppúgy félnek a vihartól, ahogy ő. Megsimogatta valamennyi izzadt homlokát, aztán alaposan betakarta őket.
Amikor kimászott az ágyból, figyelte, ahogy a sápadt fény hosszan elnyúlik a padlón, az esőcseppek árnyéka végigcsorog a padlón. Egy pár perc kellett ahhoz, hogy Szaturnusz rendezze a légzését, és kivánszorogjon a konyhába. Mielőtt puhán becsukta volna a hálószoba ajtót, végignézett a családján. A szíve újra nehezebben, lassan vert, mintha az idő súlyos pörölyével dermesztené mozdulatlanná.
Kiült a konyhába, hideg, zaccízű kávét ivott, nehogy újabb pörkölésével felverje álmukból a családját. Bekapcsolta a laptopot, és időnként, a hálószoba irányába lesett. Csak akkor nyugodott meg, amikor a gép zúgása beindult, és a kezdő képernyő megjelenésével máris ellenőrizhette a folyószámlát, az utalást, a havi e-számlákat és befizetéseket. A mellkasára hideg szorított, amikor észrevette, hogy folyamatosan apad a pénzük, és a hitel a fejükre nő.
Kinyitotta a noteszt, és a laptop fénye mellett számolgatta a költségvetésüket. A havi, ételre és szórakozásra beosztott összeget. A ceruza végével kopogott a füzetbe, apró pontokat nyomott, míg végül áthúzta a mozit. Épp elég drága lesz a torta a kisfia születésnapjára, na meg az ajándékok. Meg fogja érteni, hogy a mozis hétvégét lemondja. Egészen biztosan.
Szaturnusz végül kiradírozta az áthúzott tételt, és újra beírta a mozizást, a helyébe a barátjával való közös programot, autós kiállítást törölte. Egy pillanatnyi megkönnyebbülés járta át, csak addig, amíg a másik oldalra tévedt a tekintete, a sorra, kiknek tartozott, ilyen-olyan kisebb összeggel. A torka összeszorult a gondolatra, hogy a hetek alatt a sor nemhogy csökkent volna, még nőtt is. Az egyik név különösen bosszantotta.
Az, aki folyamatosan hívogatta és SMS-eseket küldözgetett neki, még a temetésen sem hagyta békén.
Állandóan, akár valami bosszúálló démon, kísértette, és újabb lehetőségekkel – uzsorával – szédítette. Szaturnusz már átkozta a saját nevét, hogy egyszer beleegyezett. Azóta próbálta valahogy eltűntetni a nyomát a fickónak, csakhogy amikor nem válaszolt az üzeneteire, felszólításokat küldött neki. Ezekről semmiképp sem akarta, hogy kitudódjanak.
Ezért, ahogy annyiszor az álmatlan éjszakáin, magára kapott egy kabátot, és lesietett a postaládákhoz. Addig nem hagyta nyugodni, amíg meg nem bizonyosodott arról, hogy nincs semmiféle banktól vagy mástól érkező levelük. Ugyan ezzel a saját kétségeit elaltatta, érezte, hogy a feleségében gyanú támad. Hiszen elkérte tőle a postaládakulcsot, csak ő intézhette az utalásokat. Fogalma sem volt, hogy meddig hazudhat még Rheának.
Főleg, hogy ezúttal egy névtelen boríték várt a levelesládában.
Szaturnusz szerette volna kipislogni a képet a szeméből, akár az álmot, de hiába csapta vissza és nyitotta ki újra a postaládát, a levél ott volt. Tanácstalanul ácsorgott az előcsarnokban, a hideg áthatolt a vékony kabátján és átfázott minden tagja. Talán fel sem kellene vinnie a borítékot, kidobhatná, megszabadulhatna tőle. Csakhogy valami nem engedte.
Egyszerűen nem bírta el már a hazugságot.
És a levél, bizony, nehéz súllyal nehezedett rá.
Amikor visszatért, halkan zörgött, lefogta a kulcscsomót. Mindhiába. Amikor a konyhába lépett, észrevette a laptop fényében várakozó Rheát. A szeme elkerekedve meredt rá.
– Ezt mégis mikor akartad elmondani? – kérdezte, azzal felé fordította a laptopot és a jegyzetfüzetet a kölcsönkért pénzekről.
Szaturnusz meg állt ott, némán és leforrázottan. Már majdnem visszaszólt, mi alapon nyúl hozzá a felesége a személyes dolgaihoz, mi köze van hozzá… Csakhogy jól tudta, feleségének nagyon is sok köze van a pénzükhöz. Elvégre ő is a család döntéshozója volt, leleményességével és kitartásával sokszor segítette őt. És mégis elhallgatta előle az újabb kurdarcot.
Nem bírta elviselni a felesége csalódottságát.
– El akartam – suttogta.
– Miután teljesen eladósodunk? – kérdezte Rhea. – Hát nem tisztáztuk, hogy mindent megbeszélünk?
– Sajnálom. Nem akartalak terhelni ezzel.
Szaturnusznak ökölbe szorult a keze. Mekkora ostoba volt, és szerencsétlen! Milyen gyászos nyomorúság, hogy semmivel sem tudott hozzájárulni a családi torhoz, az apja búcsúztatásához. Hogy napok óta azon gondolkodik, hogy húzhatna még többet a kívánságaikból, miből mondhatna le a gyerekek javára.
Keserűen nyelte az önérzetességét. Kettejük között némaság tátongott. Szaturnusz hagyta, hogy Rhea végiggörgesse a folyószámla részleteit, a kiadásokat és bevételeket. Néhány kattintással később megszólalt.
– Újra dolgozni fogok. Elég nagyok már a gyerekek ahhoz, hogy újra munkába lépjek. Támogatni foglak.
– Nem kell – mondta Szaturnusz. – Ez az én saram.
– Miért lenne? – kérdezte. – Nem tehetsz róla, hogy kirúgtak.
– De igen! Ahogy arról is, hogy mennyi mindenkinek tartozok, noha nekem kellene gondoskodnom a családról!
Szaturnusz megdöbbent a saját szorongásán, a megemelt hangon. Nem különben Rhea. De hogyan is magyarázhatná el neki, hogy az ő családjában mennyire természetes, hogy az apa a családfenntartó? Hogy rábíznak mindent?
Hiszen apjuk is milyen sokat dolgozott fáradhatatlanul azért, hogy mindent megadjon nekik és az anyjuknak. A Holdnak semmit sem kellett dolgoznia, otthon lehetett, teljes nyugalomban a gyerekekkel. Szaturnusz annyira szerette volna ezt megadni a feleségének, a tökéletes biztonságot, az otthon melegét.
– Én csak azt szeretném, hogy kipihent legyél. Annyit áldoztál fel ezért a családért – suttogta Szaturnusz.
– Kedves – kezdte Rhea –, ez annyira bántott téged, hogy titokban tartottad a kiadásainkat?
– Be akartam osztani a pénzünket. Főleg, hogy a hiteleink megugrottak.
– Ezt megértem – fejezte be Rhea a férje gondolatát. – De én szeretek dolgozni, világéletemben imádtam a játszóházban lenni a gyerekek közt. Ez nem fáradtság. Különben sem kell mindenben a családod akarata szerint élnünk. Ez most már miénk, mi hozzuk a szabályokat.
– Én csak ezt ismerem. Apám mindent megadott nekünk…
– Valóban, kedves? Így érzed?
Szaturnusz leszegte a fejét.
Az igaz, hogy apjuk rengeteg dolgozott a műhelyben vagy a vállalkozásban. Kiállításokat szervezett és konferált. Egyetemen előadásokat tartott. Külföldre hívták vendégként, szólaljon fel az impresszionista festészetről, a kutatásairól. Szabadidején faragott, vagy régi bútorokat tett varázzsá. Minden idejét a művészetbe ölte.
De mindenük megvolt.
Mindenük, kivéve a közös asztal és a szabályok.
– Különben sem érzem jól magam, ha mindent te végzel el helyettem. Mintha egy kellék lennék az életedben, egy állvány vagy vászon – mondta Rhea. – Anyád sem érezte jól magát ebben a szerepben.
Szaturnusz megbántottan emelte fel a fejét. Hitetlen ó-t formázott szájával.
Értelmetlen volt megkérdeznie Rheától, mire gondol.
Pontosan tudta – talán már gyerekként is látta –, hogy anyja mennyire nem találja a helyét ebben a nagy összetartozásban.
Miért erőltetne valami olyan szerepet a feleségére, amit az apja tett anyjukkal?
De akkor is, nehéz volt engednie. Mégis meg akarta próbálni.
– Rendben, ha ezt szeretnéd – mondta. – Támogatlak benne.
– Ígérd meg, hogy mindent elmondasz nekem. Megbízol bennem.
Szaturnusz azt várta, hogy a felesége teljesen elfordul tőle. Hogy magára hagyja. Hogy sohasem tudja kiengesztelni a döntése miatt. Valószínűleg így is nehéz lesz jóvátennie.
– Nem érdemellek meg – mondta végül halkan.
– Hidd el, megérdemeljük egymást – mosolyodott el Rhea. – Mert nekem abban kellett engednem, hogy támaszkodjak rád.
– És lásd mi lett a jussa…
– Egy újabb kihívás. – Rhea Szaturnusz elé állt. Majd egy magasak voltak. – Mindent mondj el nekem! Ez közös érdekünk.
– De a hitelt nekem kell visszafizetnem, ehhez ragaszkodom.
– Ebből nem akarsz engedni.
– Nem… – sóhajtott Szaturnusz. – Egyelőre nem tudok.
– Akkor türelmesen várok. – Rhea megszorította a kezét. Egyszerre néztek mindketten a borítékra. – Ez meg micsoda?
– Valószínűleg egy újabb felszólítás, a banktól vagy a hitelezőmtől.
Rhea szó nélkül hagyta a „hitelező” szót, cserébe azt kérte, bontsák ki együtt.
Szaturnusznak nehezére esett. Olyan volt, mintha a boríték feltépésével a bőre alá leskelődtek, egyenesen hiba után kutattak volna. Még mindig kaparta a torkát az a fájó sav, mekkora ostobaságot tett, és nehezen vetkőzte le magát felesége előtt. Mintha újra felfedezte volna meztelen testét, rajta a hegekkel és karcokkal.
Aztán jött a következő felismerés.
A visszaköszönő sorokban felfigyelt apja írására.
– Ez valami rendelkezés a hagyatékról? – kérdezte Rhea.
Szaturnusz őszintén nem tudta.
Nem tűnt annak, inkább egyfajta bocsánatkérő levélnek. Egy bűntudatos szabadkozásnak.
– Nem értem… – mormogta, aztán csak haladt a végeláthatatlan levélben, mire eljutott a záró sorokhoz. – Apám megadta egy régi ismerősének a telefonszámát. Azt írja, mindenképpen keressem fel, mert új munkaerőt keresnek.
Miután közösen megbizonyosodtak a cégről, utána olvastak, Rhea megszorította a kezét.
– Talán megpróbálhatnád – mondta.
Másnap reggel Szaturnusz felhívta a céget, és értesítették, hogy az ajánlólevelet már megkapták. Hamarosan tájékoztatták volna az interjúról.
– Ajánlólevet? – kérdezett vissza zavartan. Ám választ erre nem kapott.
– Mit szólna a héten valamelyik naphoz egy meghallgatáshoz?
Miután megbeszélték a részleteket, Szaturnusz a feleségére sandított.
– Nem fogok elmenni az interjúra – jelentette ki.
– Hogyhogy? – Rhea megrázta a fejét.
– Az apám talán el akarja rendezni az életem. Még a halála után is fogná a kezem – töprengett félhangosan. – Ennyire nem bízik bennem?
Rhea viszont leült vele szemben. Átfogta a kezét.
– És ha esélyt akar adni neked a boldoguláshoz? – kérdezte. – Életében először tényleg segíteni akar. Olyan nehéz ezt elfogadnod?
Szaturnusz csüggedten figyelte a morzsás tányérokat, a kislányát és fiát a játszósarokban. Vajon meddig fogja még az érzéseit egyedül őrizni?
– Mire gondolsz most? – kérdezte a felesége.
– Arra, hogy mennyire szeretnék apával beszélgetni és tisztázni a helyzetet. Tanácsot kérni tőle. Hogy mennyire szeretnék lábra állni egyedül, és mennyire rosszulesik, hogy most is az ő könyöradományára szorulok.
– Valóban könyöradománynak látod? – Rhea megsimogatta a kézhátát. – Nem egy lezáratlan párbeszéd befejezésének? Miért nem adsz egy esélyt arra, hogy pontot tegyetek a végére? Hogy egyszer az apád lehessen?
Szaturnusz megdörzsölte a szemét és reszketegen kifújta a levegőt.
Az apja tudta, hogy elveszítette a munkahelyét, hogy mennyire kétségbeesetten keresett újabb állást, próbált vállalkozásba fogni. Szaturnusz a munkája elvesztésével egyre kevesebbnek érezte magát. Főleg Rhea mellett. Az apja érezhette ezt a kételyét a halála előtt. Ezért írhatta ezt a levelet.
Szaturnusz elővette a naptárat, és kinyitotta a jövő hétnél. Az interjú kitűzött időpontja éppen az édesapja névnapjára esett. Szaturnusz hátorozott mozdulatokkal jegyzetet és egy pipát tett mellé.
Érezte, vigyázni fognak rá. Betakarják, ahogy eddig soha.
Aznap este is álmodott. Ám az álma ismét más lett.
Az édesapjával valamennyien egy magas széken virrasztottak az asztalnál. A Nap kenyeret vett elő, és minden gyermekének ugyanakkora falatot tört belőle, hogy megkínálhassa őket. Szaturnusz pedig melegen elfogadta, és úgy olvadt szét a nyelvén, akár egy ígéret vagy egy fűszeres esti mese. Miután lenyelte, jóleső melegség járta a testét, és elégedetten figyelte, ahogy az árnyékba borult asztal felett szertefoszlik a sötétség.
Hajnalodott.
| Következő fejezet >>
A novellaciklus a Wattpadon is olvasható.
Szeretettel:
Képek forrása:
