Krausz Emma írásai

Írók egymás között – Az önmenedzselés

2019. október 13. - krauszemma

E havi Írók egymás között témánk az önmenedzselés és önmarketing. Sokan sokféleképpen állnak a
témához és számtalan kérdés merülhet föl az emberben. Kell-e egy írónak ezzel foglalkoznia, ha igen, akkor milyen feladatokat vállal, hogyan tudja magát hatékonyan megismertetni az olvasói közönséggel?

 

Ez a cikk nagyrészt az elmúlt szűk két év tapasztalatairól fog szólni. Arról, hogyan igyekszem megtalálni a megfelelő csatornákat a kommunikációhoz, mi az, ami nekem működött. Ez csak egy nézőpont a sok közül. A többiek nevére kattintva olvashatjátok, miként vélekedik a témáról Fanni, Gabi és Klári.

Először is, amikor az Osztályképpel megnyertem a [bekezdés] pályázatot, csak halvány elképzelésem volt arról, hogy mit szeretnék a középpontba állítani. Szerencsésnek mondhatom magam, mert jó szakemberek
támogattak az elinduláskor abban, hogyan tudok én-azonos lenni ebben a szerepben. Márpedig azt hiszem, hogy az önmenedzselés legfontosabb része, hogy csak olyat közvetítsek, ami az én identitásomhoz, világképemhez igazodik. Nekem nyelv- és beszédfejlesztő tanárként a kommunikáció a legfontosabb. A kommunikáció veletek, az a kétoldalú párbeszéd, ahol bátran kérdezhettek, írhattok, ahol egyaránt előkerülhetnek nehéz és hétköznapi témák.

Ehhez a kommunikációhoz azonban folyamatosan keresni kell az utakat. Megpróbálom nektek azokat az eszközöket felsorolni, amelyek nagy általánosságban az író segítségére vannak, amikor beszélgetést
indít az olvasókkal.

A közösségi média

Az internet hatalmas távlatokat nyitott számtalan
platformjaival. Ha van egy cél, az író hamarosan megtalálja a neki legjobban és
leghatékonyabban működő honlapokat. Az Instagram és Facebook mind arra szolgál,
hogy az író folyamatosan megossza bejegyzéseit az olvasóival. Nálam ezek
többnyire az írással kapcsolatosak, az Osztálykép cikkeket, képfolyamokat
jelenti. A szerzői oldal ezeknek a halmazoknak a metszete, ide teszem fel az Írók egymás között rovatot, valamint a megjelenésekhez fűződő élménybeszámolókat és a regényes tartalmakat. Jelenleg tervezem, hogy ezt a szerzői oldalt összekötöm egy személyesebb hangvételű
bloggal, ahol elsősorban a mindennapjaimról osztom meg a gondolataimat. Ott olvashattok tippeket, ajánlókat és karcokat. Lényegében mindent, ami segíti a történetmesélést.

A történetmesélés, avagy blogolás bír ugyanis a legnagyobb erővel. Hosszú távú posztolással lassan, de biztosan valóban egy olyan olvasókör alakul ki, ami az írásaid révén talált rád. Ez egyfajta elköteleződés olvasó és író között. A rendszeresen érkező bejegyzésekkel, hírekkel válik ez az elköteleződés komolyabbá. A rendszeres minden írónál eltérő, lehet ez heti egy-két poszt, lehet havonta, de a megosztás mögött rengeteg tudatos tervezés áll. Más kérdés azonban, ha az író megjelenik.

Megjelenések

A regény megjelenése
előtt

Egy regény megjelenése előtt érdemes az írónak is beharangozót tenni. Amikor az Osztálykép lehetőséget kapott, közel egy hónappal a könyvesboltokba kerülés előtt érkeztek cikkek az Osztálykép szereplőiről és
érdekességekről. Ezek a posztok mondhatni kedvcsinálók és információmorzsák, a tájékoztatás mellett a szórakoztatás és nem utolsósorban az a célja, hogy szélesebb körhöz eljusson a regény híre.

A regény megjelenése
után

Itt jönnek az olvasók. Ez gyakorlatilag egy olyan folyamat, amit a lelkes blogok és olvasók indítanak el, megkezdődik a kétoldalú párbeszéd. Ilyenkor az író szintén legalább olyan izgatottan várja a véleményeket és a kritikákat. A legnagyobb magyar fóruma ennek a beszélgetésnek a Moly.hu. Számtalan lehetőség adott, hogyan lehet közösen építeni a honlapot, feltölteni tartalmakkal. Van viszont egy íratlan szabályom az Osztályképpel kapcsolatban – a Moly.hu tiétek, az olvasóké. Nem akarom, hogy úgy érezzétek, ez egy állandóan
ellenőrzött felület. Elsősorban ugyanis a kritikáitokból építkezek, hogy milyen erősségeket és hiányosságokat láttatok a szövegben, ebből tudok fejlődni. Szeretném, ha továbbra is ilyen őszinteséggel osztanátok meg a megjegyzéseiteket.

Az olvasásokból érkezhetnek az egyéb felkérések. Gondolok itt a könyvajánlókra, interjúkra és nyereményjátékokra vagy könyvbemutatókra, dedikálásokra és közönségtalálkozókra. Utóbbiakra többnyire a Könyvfesztiválon vagy az Ünnepi Könyvhéten kerül sor. Itt nyílik igazán alkalom a közös beszélgetésre, és bevallom, ezeket szeretem a legjobban.

Közvetlen és közvetett tartalmak

Van még egy fontos szempont, hogyan rendszerezhetjük az
önmarketinget. Ahogy a cikkből kiderül, az író elég sok mindenre figyel, a
közösségi médián meghatározott időközönként oszt meg tartalmakat. Ezeket
hívhatjuk közvetlen marketingnek is. Minden idetartozik, amit az író
személyesen tesz – blogol, nyereményjátékot szervez, és a legfontosabb, ír.
Mert a különféle pályázatokon való részvétel vagy egy újabb könyv írása és
belőle részletek megosztása továbbra is segíti a párbeszédben.

Vannak azonban a közvetett tartalmak – ezek viszont a ti, az olvasók alkotásai. Minden, a regényekről születő bejegyzések, ajánlók, nyereményjátékok és képek. Minden, amivel a párbeszéd folytonossá válik.

Elérkeztünk akkor a cikk egyik legfontosabb kérdéséhez. Mert bizony azzal kezdtem, hogy valóban mindez az író feladata? Hogy ez az oda-vissza történő kommunikáció hatékony legyen, az író is részt vesz benne, a
valódi kérdés, hogy mennyire és mit tart komfortosnak. Csak ekkor lehetünk ugyanis hitelesek ebben a szerepben.

Én még mindig tanulom – és azt hiszem, örökké tanulni fogom, hogy mi az, ami se túl sok, se túl kevés, éppen pont elég. Az is lényeges, hogy legyen egy, a kiadóval kialakított közös cél, marketingvonal, hogy ezt kiegészítve a saját személyiségünkkel legyünk színfoltja a történetünknek. Végső soron ezzel tudunk igazán érvényesülni és hitelessé válni – nem utolsósorban közösséget építeni.

 

Szeretettel:

krausz_emma_aliras.png

 

 

 

Képek forrása:

Pexels.com & Pixabay.com

 

Ui.: Hasznos tippekért és tanácsokért, látogassatok el a következő szuper oldalakra! Nekem rengeteget segítettek eligazodni a közösségi média rengetegében.

>> VargAda blogja<<

>>BloggerKépző<<

>>Instagram gyorstalpaló a Pikreával<<

A bejegyzés trackback címe:

https://krauszemma.blog.hu/api/trackback/id/tr3815520380
Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása