Sokszor nem értjük, miért fáj a fejünk, miért szorongunk, vagy miért vagyunk zaklatottak. Állandóan pörgünk, kimeríthetetlenül haladunk előre az úton, dübörög a tömegközlekedés, az egybenyitott irodatér tíz-tizenkét órája. A kocsiban társunk a rádió, kezünkben az okostelefon, otthon a tévé vagy a számítógép. Úgy érezzük, pihenünk, mégis fáradtak maradunk. Valami másra van szükségünk, méghozzá a csendre. Annak jelentőségére csak ébredünk rá, amikor hiányzik az életünkből. Mégis miért olyan fontos, és miért is nehéz a 21. században rátalálni?

 

 

Zajt lélegzünk, eszünk és iszunk – komoly hatást gyakorol a mindennapi életünkre. Különösen a nagyvárosokban, a megállíthatatlan véráramban, ahol állandóan csikorognak a fékek, mennek a kamionok, dudálnak az autók. Folyik az építkezés, járdát ütlegeli a fúró, pöfög a BKV, szól zene a vásárlásnál, hallatszik a beszéd. Sosem vagyunk egyedül, mert hűséges és hosszú távú kapcsolatban élünk a zajjal. Csakhogy milyen hatást gyakorol az egészségünkre?

A hang egy mechanikai rezgés, hullámokban terjed, a fülünk összehangolt és összetett munkája révén továbbítódik az agyba, hogy itt, a végállomásnál információvá alakuljon. Fizikailag minden rezgés négy tulajdonsággal jellemezhető: jelen esetben a decibelben mérhető hangerősség a fontos.

Érdekes megfigyelni közvetlen környezetünk hangjait: a falevél susogása tíz-, a társalgás legfeljebb hatvan-, a városi közlekedés hetven-, a kamion nyolcvandecibeles. Utóbbi kettő már hangosnak mondható. Különösen nehéz a reptéren dolgozóknak, ahol a zaj eléri a fájdalomküszöbös, százharminc decibelt – ezért szükséges a megfelelő fülvédő használata. A tartós zajártalom ugyanis szervezetünkre is hatást gyakorol.

A harminc decibelt meghaladó, hosszú távon fennmaradó zaj befolyásolja alvásunkat. Ilyenkor nehezebben kapcsolódik ki az idegrendszer, az alvás felszínesebbé válik, gyakran megébredhetünk. Azt is észrevehetjük, hogy a pörgős munkában mennyire elfáradunk. Ilyenkor hajlamosabbak vagyunk a hibázásra, lassabban tudjuk a feladatunkat elvégezni. Az ingerlékenység kapcsolatainkra is negatív fényt vet, csökken a problémamegoldó képességünk, nehezebben kommunikálunk társainkkal, akár agresszívebben is. Még nagyobb zaj esetén jelentkezhet fejfájás, stressz és szívpanaszok – és nem mehetünk el a halláskárosodás mellett sem.

Mindezeket felsorolva láthatjuk, mennyire fontos a csend és a nyugalom. Gyakran azonban otthon is hajlamosak vagyunk valamilyen, munkakörnyezetünkre emlékeztető zajjal körülvenni magunkat, szól a rádió vagy a tévé. A minket körülvevő technika szinte elfedi a környezetünk hangjait – adott esetben csökkenhet a minőségi időt jelentő, otthoni társalgás, a gyermekek számára fontos, helyes beszédminta. A 21. században nehéz kikapcsolni, még nehezebb a csendre találni.

Ezt különösen tanárként láttam, amikor a gyerekek nyüzsögtek. Annyi mondanivalójuk volt, szerettek mesélni a hétvégéjükről, egymást túllicitálva kívánták a figyelmet. A gyerekek sokszor nem is érezték, mennyire hangosan beszélnek, miben fáradnak el az óra végére, miért esik szét a koncentrációjuk és a figyelmük. Ezért néha óraközben csendkirályt játszottunk. A 21. század állandó ingergazdag pörgésén nevelkedő gyerekeinek ez hatalmas kihívást jelentett. Amikor viszont sikerült, sokan megdöbbenve szedték össze az eddig elfedett környezetük hangjait – az óra kattogását, a radiátorban cirkuláló vizet vagy a szomszédos terem beszédét. Sikerült magukat megnyugtatni és kikapcsolni.

Nemrégiben több cikkemben is érintettem a szorongás és a kulcsfontosságú pihenés témaköreit. Szerencsésnek mondhatom magam, mert mindig is csendes külvárosi kerületben laktam. Még szerencsésebbnek, hogy mind az általános iskola és gimnázium közel, tízpercnyi gyaloglásra volt az otthonomtól. A költözéssel is legfeljebb tizenöt-húsz percet utazhattam, a szomszédos kerületből kellett átmennem az iskolába. Annyira megszoktam ezt a környezetet, hogy később, amikor egyetemre jártam a belvárosba, szinte megütköztem, hogy az autók sora kimeríthetetlen, a villamosok állandóan csörögnek és zakatolnak, minden sokkal gyorsabban pereg, még látszatra az idő is. Most, hogy újra külvárosban lakom, kezdtem el igazán értékelni, hogy mennyire jólesik autók forgalma nélkül kelni, csendes környezetben.

Introvertált emberként ugyanis a csendből töltekezem. Számomra fontos, hogy egy zajos nap után egyedül elvonuljak, írjak és olvassak. A csendnek viszont számos skálafoka van, és mindenkinek más jelent a kikapcsolódás. Számomra azt is, hogy végigvehetem a napi teendőket, tervezhetek, több időt tölthetek magammal. Csakhogy önmagunkkal lenni egyet jelent az őszinteséggel.

Bár egyre többen ismerik fel a csend erejét, mégis sokan, mintha félnének, mi van a zaj mögött. Annyi sok réteg, az okostelefon, tévé és rádió mellett kihívást jelent megtalálni az utat vissza önmagunkhoz. Végső soron a csend lényegünket jelenti, azt a fajta belső megnyugvást és egészséges jóllétet, amikor nincs szükségünk a saját hangunk maszkolására. Mert a csendben hallhatjuk csak igazán, milyen hangosak lehetünk, és miben áll a valódi erőnk.

 

Szeretettel:

 

 

 

Képek forrása:

Pexels.com & Pixabay.com