Nemrégiben elkezdtem egy novellacsokrot, ami mind egy képzeletbeli világról, a varázslatos Bergengóciáról és a környező országok viszályáról szól. A Hedera című novella mind ennek a lazán összekapcsolódó füzérnek a nyitánya.

Véget ért a nyári szünet, és az ezt jelenti, hogy újra itt van az Írók egymás között. Nemrégiben Gabi egy inspiráló posztot küldött nekünk, amiben Elizabeth Gilbert írta le tíz lépésben, mit gondol az írásról, milyen tanácsot tud adni a kezdő és lelkes íróknak. Ennek apropóján szedtük össze mi is, hogy mit tartunk a legfontosabbnak. A többiek nevére (Fanni, Gabi és Klári) kattintva olvashatjátok a tízes listákat. Lássuk, hogy nekem mit jelent az írás!

Meglátom az oldalon az apróhirdetést. A roskatag viskó elbújik maga szemérmességével a többi modern, csupa ablak ház között. Igazi vidéki nyaraló, a falakat galambszürke téglákból emelték, betakarja a zöld moha, a tető meg egészen kifakult, még csak leplezni se próbálja foghíjasságát, lukak alkotnak rajta örvénylő mozaikot, míg az ablakok fölé rusnya cirádákat szögelltek. Az előkertben mindent a természet ural, a kapu nyirkos barna színű, rajta egy elmosódott feliratú tábla állítja: Pine Cottage, noha a képeken egyetlen fenyő sem áll a háttérben. Mindesetre Fenyvesnek hívják, és ez igencsak csökött makacsságról, vagy egyszerű esztelenségről árulkodik, ahogy Malacka háza mellett állt az a törött léc, rajta a Tilos az Á felirattal. Ennek ellenére vagy éppen pont ezért hosszasan elidőzöm a hirdetésen. Furcsán ismerősnek tűnik, egy, a világból kiharapott tökéletes darabra hasonlított. Pont olyan, ahová ideális egy munkanélküli férfinak elvonulni.

Pont olyan, ahová
gyerekkoromban egyszer eljutottam.

Szeptember elseje, megkezdődött az ősz. Azt kell mondjam, elég tevékeny, munkával teli nyarat hagyok a hátam mögött. Szerencse, mert így is maradt elég időm, hogy olvassak és újabb történetekkel töltekezzem fel a nyáron. A következő cikkben néhány kedvencem közül szemezgettem.

Laura halála után tűnt fel a jelenés. Anna az összetákolt sufni és a cseresznyefa között talált rá, egy kis virágkoszorú volt a lomos kertszegletben. Az a kör mindenféle virágba borult –
százszorszép, kutyatej és katáng –, még olyanba is, amit sohasem látott, piros levelű húsos növényekbe, szanaszét, indaszerűen futottak a talajban. A szélességét három lépésre becsülte, és azon tanakodott, ilyen egy tökéletes és szabályos hulahoppkarika, ha akarná, beleugorhatna, ő lenne egyedül a közepén. Annának tetszett ez a gondolat, annyira, hogy elfutotta az arcát valami meleg rózsaszín folt, amiért máskor szégyellte volna magát, most csak a körre
gondolhatott, arra, hogy egyedül az övé. Ő fedezte fel először, ezért kis lyukat ásott, kövekből A-t kerekített. Aztán azzal a mozdulattal elseperte a kavicsokat, elhajított egyet a galagonyába, belerúgott a fűbe. Erre nincs már semmi szükség. A nevére sincs szükség.