Május utolsó előtti hete a mentális egészségről szól. Arról, hogyan tehetünk tudatosan a jóllétünkért. Ahhoz, hogy rendben érezzük magunkat, meg kell hallgatnunk a testünket, miről mesél a lélek és az elme. Már régóta szeretnék erről a témáról bővebben írni nektek, mert amióta csak élek, szorongás mindennapi kihívásaival nézek szembe. Azzal, hogy gyakran milyen irracionális félelmek irányítanak, és hogyan is küzdök meg ezekkel.
A testünk a lélek és psziché tünete. A testünk árulkodik először arról, ha valami nincs rendben. A gyomorpanaszok, hátfájások, a gyötrő migrének, irritációk mind-mind jelzések arra, hogy „kérlek, foglalkozz magaddal”. Természetesen ezekben az esetekben is fontos az orvos véleménye, az általános kivizsgálások, de hosszú idő után azt is megtanultam, hogy a testünk nem csupán egy finomra hangolt gépezet, erőforrása a lélek és a mentális tartalék. Ezért annyira lényeges, hogy elfogadjuk, a testünk gyógyításával mindig mélyebbre nyúlunk, a test hegesedése legalább annyira meglátszik a lelken és az elmén.
Amikor először szembesültem a buszon rám törő pánikrohammal, megijedtem. Azt hittem, meg fogok halni, olyan erős szívdobogásom lett, összeszűkült a mellkasom, mintha egy műanyag palackra ráfogtak volna, hogy összeroppantsák. Akkoriban persze mindezt azzal magyaráztam, hogy túl sok az egyetem, a hajnalokig való tanulás és vizsgasorozat, majd vége lesz egyszer. Csakhogy nem lett vége. Sorra jöttek a gyomorpanaszok, nehezen ettem és még nehezebben aludtam. Amikor dolgozni kezdtem, egészen rossz, negatív gondolatok hálózták be a reggeljeimet, hangolódtam az egész napos pörgésre. Csakhogy alapvetően egy visszahúzódó, a csendből feltöltekező ember vagyok. Szeretem, ha visszavonulhatok olvasni, rajzolni és írni a Sherlock-féle „elme-palotába”.
Elkezdtem vizsgálni az okát, sorra mentem az orvosokhoz, míg végül kiderült, hogy életmódot kellett váltanom. Manapság sokszor hallani ezt a kifejezést, életmódváltás, de alig három éve tényleg elhatároztam, hogy valamit muszáj tennem azért, hogy jobban érezzem magam a saját bőrömben. Felkerestem egy pszichológust, mellette gyomorkímélő, egészségügyi diétába fogtam, és a koronavírus-járvány idején újra elkezdtem a meditációt és a mozgást.
Ugyanakkor azt is el kell fogadnom – ez a legnehezebb most nekem –, hogy a szorongás valószínűleg mindig is az életem része marad. Úgy gondolom, hogy teljes mértékben nem lehet és nem is tudjuk megszüntetni a szorongást okozó tényezőket, hiszen mindig lesznek újabb és újabb kihívások – munkavállalás, tanulás, párkapcsolat és a család. Az életünk is felgyorsult, a 21. század pörög, akár egy sokszor levetített kópia.
A kérdés inkább az, hogy a szorongással együtt mit tudok kihozni ebből a helyzetből. Míg nem tudtam vagy még inkább, nem akartam foglalkozni és tagadtam, addig csak magamat hátráltattam. A legtöbb, amit tehettem, hogy engedtem magamnak, hogy meghallgassam magam.
Ha ugyanis van egy rossz helyzet, szorongani kezdek – szinte menekülnék abból a helyzetből –, és jön az ismerős-ismeretlen pánikroham, a halálfélelem. Valójában attól a dologtól félek, a feladattól, hogy képtelen vagyok egyedül megoldani. Márpedig, basszus, eddig egészen szépen haladtam. Miért pont akkor és ott csap le rám? Olyan nehéz ilyenkor nem önostorozni és bántani magam, szigorúan préselni, hogy előre, előre, előre. De végül is mi végre megyek előre, ha közben kimerülök?
Erre jöttem rá, és ezt gyakorlom folyamatosan:
- Érezheted azt, hogy elfáradtál és kimerültél.
- Érezheted úgy, hogy összecsaptak a fejed felett a hullámok.
- Ha körülötted nagy a pörgés, te attól még leállhatsz. Bármikor mondhatsz nemet! Akik igazán szeretnek, megértik.
- Akkor fognak rád haragudni és csalódni benned, ha mindenre igent mondasz, és te mégse tudod tartani az ígéreteket.
- Lehet, nincs kontroll. De tényleg mindent kontrollálni szeretnél?
- Légy őszinte magadhoz! Csak te tudhatod, mi a jó neked, senki más. Miért is nem hallgatod meg magad egy kicsit? Mit is szeretnél igazán?
- Ha nem tudod egyedül megoldani a feladatot, bármikor kérhetsz segítséget.
Látszólag ezek annyira egyszerű dolgok, nem? Valójában nekem állandó fejtörést okoznak. Hiszen a mai világban mindenki csillámba forgatott ígéret. Az ember nem szívesen mutatja, ha valami fáj, ha valami nincs rendben, hiszen az nem normális állapot. Márpedig az ember élete nem statikus, nem egyformán jó. Milyen unalmas is lenne! Miért is várjuk akkor el, hogy minden szuper legyen, és egy csapásra megoldódjon? Miért vagyunk annyira szigorúak önmagunkhoz és másokhoz? Annyira, hogy hajlamosak vagyunk a megbélyegzésre?
Teljesen oké, ha olykor nem oké.
Ezért is tud a szorongás egy hatalmas, kétarcú nevelő lenni. Más dolog, hogyan tekintünk rá, egy akadékos ellenségre vagy egy olyan jelzésre, ami viszont tanít bennünket. Tanít a testünkről, a lelkünkről és az elménkről. Arról, hogyan legyünk empatikusabbak egymáshoz. De legfőképpen önmagunkhoz.
Már régóta készülök egy új cikksorozattal. A középpontban a mentális zavarok és az egészségtudatosság áll, a megírása viszont rendhagyó lesz: ugyanis az ifjúsági regényekből fogom hozni a példákat. Szeretném, ha minél többekhez eljutna az üzenet: a mentális egészség is legalább olyan fontos, mint a testünkkel való bánásmód.
Érdekelne bővebben? Hallgasd meg Élménygyűjtögetővel folytatott beszélgetésemet a témában!
Szeretettel:
Képek forrása:
