Így képzelem el családomat a büntetésnél:
Ha anyám megtudja, elkötöttem az autóját, levág egy prédikációt. A feddő szemével szégyenfoltot éget, és rám olvassa a heti bűnlajstromomat. Apa ott áll valami megjátszott felháborodással a háta mögött, az utánozhatatlan „hallgattál volna anyádra” arcával, és várjuk, hogy érkezzen az ítélet. Anya jó esetben egy hét szobafogságot ad, megvonja tőlem a Netflix-előfizetést, és lekapcsol az Internetről. Ezt hívom járulékos veszteségnek. Mindez bőven belefér a havi penzumba.
Utána elmagyarázom apának, miért tettem, mellém áll, anyára néz azzal a sokatmondó tekintetével, telepatikusan lezsírozzák „talán túl szigorú szülők vagyunk, a fiunk csak önmegvalósít”, és helyette megkapom az egyhetes szobafogságot, délután otthon csövezek ahelyett, hogy Sománál lógok és videojátékon nyírjuk ki a Galaktikus Birodalmat. Sománál, aki történetesen jobban beszart nálam.
– Biztos, jó ötlet? – kérdezi.
– Nem, haver, ez embertelenül jó ötlet! – vágok a kormányra, mire megszólal a duda.
– Pont az embertelen részével van problémám.
Szerencséje, hogy én vezetek, máskülönben már fejen vágnám. Ennek ellenére imádom. Lelki tesók vagyunk azóta, hogy másodikban, ínséges időben odaadta nekem a TWIX csoki felét, és együtt rápörögtünk a sárkányokra.
– Éppen ellenkezőleg, ez humanitárius küldetésünk – magyaráztam határozottan. Jelentsen ez bármit is.
Soma rám néz a hátsó ülésről, a visszapillantóból elkapom, hogy rosszul van, falfehér és émelyeg. Rendületlenül fogja a hasát, mert tengeribeteg az autóban. Ő az, aki a buszon is elhányja magát, ha hátrafelé ül vagy a kezében tart egy könyvet. Itt fegyelmezi magát, és folyton a kárpitot bűvöli.
Megfordul a fejemben, hogy Soma egészen más okból csatlakozott hozzám, és vállalta a rizikós utat. Elhatározom, hogy meggyőzöm. Profin, ahogy nyelvtanon vettük retorikából. Érzelmekre ható érvekkel.
– Emlékszel, amikor téged cikiztek negyedikben, mert a nővéred rajtad próbálta ki a rapid, csillogó körömlakkot?
– Ez övön aluli volt, Fábián.
A vezetéknév, rossz ómen. Azt hiszem, csak rontottam a dolgon. Kár emlékeztetnem valami olyasmire, amit az agy leghátsó zugába űzne. Mégis kötöm az ebet a karóhoz. Azt akarom, hogy megértse.
– A tanárok észre se vették, hogy Janika egyfolytában piszkált. Miután kakaót öntöttem a tornacipőjébe, leszállt rólad.
– Klassz – morogja, és egy élesebb kanyarnál a kapaszkodóhoz nyúl. – És most mi a terved? Meglincseled Tomit, mert Kata a barátnője?
– Na ez volt övön aluli, Szekeres.
Tudja, hogy milyen régóta tetszik nekem Kata. A lány olyan nekem, mint Rómeónak Júlia. Kivéve persze a végével, a mi kapcsolatunk más irányt venne.
– Nem, azért lincselem meg, mert szemétkedett Jágóval – mondom.
Jágó az osztályunkba jár, és nevét valóban a papagájról kapta, mert idegesítő módon mindig ott bukkan fel a társaságban, és ott mondja ki az igazságot, ahol nem kérik. Ebből persze akadnak problémái.
A héten ezzel alaposan befürdött Tomiéknál. Amilyen szerencsétlen, életében először vállalta fel a saját véleményét, nem másokat ismételt, és elejtett egy megjegyzést, miszerint mások uralása legalább felér egy rezsimmel.
Mindezek után Jágót szétszívatták, a padjára különféle kiáltványok és fércművek kerültek, és Jágó minden szünetben újra és újra nekiesett a radírozásnak, de még órán is folytatta, mire a matektanár azt hitte, puskázik, ezért bevésett neki egy egyest.
Mindketten ismerjük Jágó helyzetét, ezért is bánt Soma hozzáállása. Máskor mindig mellém áll, most valahogy távolságtartással figyel engem a visszapillantóból.
– Csak segíteni akarok – mondom. Elfehéredik az ujjam a kormányon, olyan erősen szorítom. Szuper lenne, ha Soma megértené. – Szeretném, ha jobb lenne Jágónak, és ahogy rólad negyedikben, úgy róla is leszállnának. A kakaót is kimosták Janika cipőjéből, és ígérem, Tomi is csak egy emlékeztetőt kap.
Hosszú csend a hátsó ülésről. Fontos nekem Soma véleménye, ő a józanész és a koordinátor a duónkban.
– Oké, csapassuk. Ott leszek, és figyellek, nehogy óriási hülyeséget csinálj. – A mutatóujjával és középső ujjával először a saját, majd az én tekintetemre mutat. Vigyázz, mert minden lépésedről tudok, jelzi. – Akkor mi a terv?
Röviden felvázolom, miközben ismeretlen vidéken haladunk, valahol kinn járunk a világvégén innen s túl, Soroksáron. Itt már földben mérik az aszfaltot, és anya Chevrolet-ja összevissza nyaklik az eső mosta mélyedésekben. Ez az a pont, ahol Soma időt kér a kezével, és én megadón félrehúzódom az út szélén. Somának annyi ereje még akad, hogy kinyissa az ajtót, és egy hatalmas szusszanással kiadja magából a délután bevágott hamburgerét. Kocsonyaként remeg, és a helyzetet az is nehezíti, hogy áruló, sámsoni haja majdnem a szájába lóg. Hátradőlök az ülésen, és elhúzom az arcából.
– Kösz – mondja, és az én belem is kifordul az keserűepe szagtól. – Ott vagyunk már?
Bólintok, pedig Tomi a GPS szerint legalább kétháznyira arrébb lakik.
Esküszöm, Soma megkönnyebbül, elernyed a háta, és már csak nyálat köpköd.
Ekkor hangzik fel himnuszom, folyamatosan ismétli, Ó, anyám, te kedves, a kesztyűtartóban fenemód rezeg a mobilom, szabályosan készül a kitörésre.
– Talán fel kellene venned – mondja Soma erőtlenül.
Talán, de én ezt a talán pillanatot is a végtelenségig elhúzom. Leáll a hívás, aztán újra kezdődik. Megint abbamarad, folytatódik. Legalább ötször játssza ezt el a mobil, mire hátrafordulok, és kirángatom.
Persze, hogy anya hív.
Megsüllyed a gyomrom, mert noha este hét óra van, őszi szünet, mégis úgy érzem, hogy valamit elfelejtettem. Valami fontosat.
Megnézem az SMS-eseket, és rögtön rájövök, hogy mit.
Hol a kocsi? A bátyád ma jön haza Szegedről. Azonnal gyere haza.
És még egyszer.
Hol vagy már? Étterembe foglaltam időpontot a Rádayn. Kell a kocsi.
Az utolsó.
Megoldottuk nélküled. Nem kell jönnöd. Csalódtam benned, és az apád is.
Megszoktam – írnám nekik, de már ehhez is fáradt vagyok. Valójában csak el akartam hitetni magammal, hogy ezt könnyedén megúszom. Tudom, hogy az utolsó SMS a legőszintébb. Anya komolyan gondolja, hogy nem kell mennem és csalódott. Hiszen történetesen megfeledkeztem Áron nagy belépőjéről, hogy egy hetet nálunk tölt és itthon tanul a zéhákra.
Könnyelmű vagyok, ha a bátyámról van szó.
A lelkiismeret-furdalásomat elnyomja anya egyenes megoldása.
– Fontos? – kérdezi Soma átlátszón. Sejti, hogy anyám volt. – Hazamegyünk?
– Kurvára nem – felelem. – Megcsináljuk!
A lelkesedésem megijeszti Somát. Kínjában felröhög.
– Szerintem pedig haza kéne menned.
Szándékosan hagyja el az „ők”-et a dologból. Ez nála fordított pszichológiaként működött. Ezzel hatott rám, ha látta, hogy eldurran az agyam, mert tudta, hogy azzal jobban felbosszantana, hogy a nagyobb jóról és egészről beszélne, hogy mások mit tennének egy ilyen pillanatban.
Csakhogy most ez nem segít.
Dühös vagyok. Remeg a kezemben a mobil, és még mielőtt tárcsáznék, megszólal bennem egy hang.
– Leszarom.
Anyám úgyis állandóan ezt tette velem.
Bevágom a kesztyűtartóba a mobilt, és előhúzom az anyósülésről a tejfölös dobozt, a konfettis zacskót meg a transzparenst. Soma már tudja, hogy ez mit jelent. Idegesen nekirugaszkodik a biztonsági övnek, ami még mindig rajta feszült, aztán többedszeri nekifutásra sikerül kitámolyognia az autóból, hogy kövessen. Addigra én már két lépéssel előtte járok.
Hallom a szitkozódását, a sáros cuppanást. Az autó fűtése még melegít, de az arcomon érzem az októberi hideget, kicsípi a szél a számat, és csakhamar átfázom a vékony pulcsimban. Nincs kedvem itt lenni, mégis belülről hajt valami. Inkább figyelek, nehogy eltaknyoljak, mert körülöttem rengeteg a kátyú. A pocsolyákon vékony rétegben megdermedt a homok. Nagy hiba lenne, ha még mocskosan állítanék haza.
Mekkora hiba. 181 centiméteres.
Meglátom Tomi házát. Kulipintyó a javából. Olyasfajta, aminek az aljáról már csak a forgó kacsaláb hiányzik, felszerelt, csillogó-villogó. Azt hirdeti, ez a szeretet háza. Már most készülnek a karácsonyra, egy rénszarvasszobor áll a garázs előtt. Itt mindenki boldog, még ha Tomihoz hasonló szemétgyereket hordott a hátán a föld. Tomi biztos minden családi összejövetelen jelen van, és a szüleik büszkélkednek vele, milyen kiválóan zsákol, vagy de menő, kettest kapott kémiából.
Az én jegyeim sokkal jobbak Tominál, sőt jobban is kosarazok, anyám mégis lemond rólam.
Ahelyett, hogy a transzparenst akasztanám a halódó cseresznyefára, felkapok egy követ, és behajítom a kertbe.
– Megvesztél, Fábián? Azt mondtad, csak egy emlékeztetőt kap – ragadná meg a karom Soma.
De már késő, a következő kővel letöröm a rénszarvas fülét és vele valakinek a boldogságát. A csattanást veszett kutyaugatás követi, és csakhamar lármás lesz tőle az egész utca. Fény pislákol Tomiék ablakában, halvány figyelmeztető. Ledermedek, a hideg egészen a torkomba mar.
Megérzem Soma szorítását a vállamon.
– Basszus, gyere már!
Nem kell kétszer kérni. Végigrohanunk az úton, Soma megcsúszik a sáron, mire belém kapaszkodik. Majdnem együtt esünk hanyatt, végül mégis sikerül a pocsolyák között végigkacsáznunk az autóig. Feltépem a kocsi ajtaját, és már indítom a gázt.
Egy szempillantás múlva az utca végén vagyunk, amikor rádöbbenek, hogy otthagytunk mindent, a tacepaót, a csillámot.
– Basszus, szerinted megláttak? – kérdezem Somát, és a visszapillantóba nézek. Sűrű feketeség gomolyog mögöttünk. Elhaló karácsonyi fények kísérnek minket.
Soma némán ül a hátsó ülésen. A tükörben keresem a tekintetét, de ő mereven bámul ki az ablakon. Rászorítok a kormányra, és annak ellenére, hogy a kocsi haldoklik a kátyús úttól, rákapcsolok. Hátha szóra bírom Somát.
Soma viszont összeszorítja a száját, aztán felsóhajt. Ismerem ezt a sóhajtást. Ezer közül felismerném. Ez a megmondtam sóhaj.
Tudom, hogy erőtlen próbálkozásnak tűnik, de elmosolyodom.
– Nem így terveztem, de így is éppen jó.
Kit akarok becsapni? Csak magamat vigasztalom. A csapat józanesze elpártolt tőlem, az, aki talán az utolsó pillanatban lebeszélt volna az elhatározásomról.
A tekintetem a kesztyűtartóra siklik. Kíváncsi vagyok, hogy hívtak-e azóta, de ahelyett, hogy ellenőrizném, inkább ráfordulok a főútra, és megállok a pirosnál. A motor halkan dübörög, a kanyarodósávban álló kocsiból visszhangzik egy karácsonyi popsláger. Ahogy zöldre vált a lámpa, magával viszi az ünnep ígéretét.
A novella a Wattpadon is olvasható.
Szeretettel:
Képek forrása:
